Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Zac Efron

2009.07.30

Kép Zac a Kalifornia állambeli San Luis Obispo városában született, de nem sokkal születése után átköltöztek Arroyo Grande városába.

Szülei egy erőműnél dolgoztak: apja mérnök-műszerész, anyja pedig titkárnő volt. Van egy öccse, Dylan. Elmondása szerint az iskolában mindig (a magyar osztályzási-rendszerhez mérten) 4-es és 5-ös osztályzatokat kapott.

Zacnek apja adta a színészi ambíciókat, ugyanis 11 éves korában elkezdte őt biztatni a színészet felé. Először a gimnáziumi évek során került kapcsolatba a színészettel, ahol szerepet kapott a The Great American Melodrama and Vaudeville c. előadásban és ebben elsősorban szóló dalokat énekelt; e mellett játszott még a Gypsy, Peter Pan, Or The Boy Who Wouldn't Grow Up, Little Shop of Horrors, The Music Man filmekben is.


Ezeket követően New York-ba utazott, ahol elkezdte tanulni a színészetet. Kisebb-nagyobb szerepeket kapott különböző filmekben és sorozatokban, mint pl. a CSI: Miami helyszínelők-ben, a The Suite Life of Zack and Cody-ban vagy Vészhelyzetben, ahol egy részben egy sebesült fiatalt játszott. Ezeket követően a Warner Brothers elindította a Summerland (Mindig nyár) c. sorozatát amelyben Zac főszerepet kapott. 2005-ben szintén főszerepet kapott a The Derby Stallion (Gyerek a nyeregben) c. filmben.


2006-ban jött a nagy áttörés, mikor a Disney Channel felfigyelt Zac tehetségére és főszerepet ajánlott a High School Musical (Szerelmes hangjegyek) című filmbe. A film annyira népszerű lett, 2006. augusztusában elnyerte a Nickelodeon csatorna Legjobb Fiatal Színészének járó díjat Vanessa Anne Hudgens-sel közösen nyújtott alakításáért. A film szereplői (Zac nélkül) turnéra indultak és fergetes koncerteket adtak a világ számos országában. Zac helyét Drew Seeley pótolta ezen a turnén, mert Zac ebben az időben a Hajlakk című filmet forgatta. A HSM első részében Zac dalait is ő énekelte fel, mert Zac hangja túl magasnak bizonyult, így a film készítői jobbnak látták, ha Drew éneklni fel a számokat.

A nagy sikernek köszönhetően 2007-ben leforgatták a HSM 2. részét, melynek még nagyobb sikere lett mint az első résznek. 9 különféle díjra jelölték, és ebből 3-at meg is nyert. A HSM 2. részében Zac már megmutathatta énekesi tudását, mert itt már mindegyik dalt ő énekelte fel.

A sikerszéria folytatásaként 2008 nyarán a csapat az Utah állambeli Salt Lake City-be utazott, hogy leforgassák a HSM 3. részét. A film 2008. október 24-én debütált a mozikban, és az első 2 résznél még nagyobb sikere lett. Megelőzte a nagy sikerű Batman bevételének számát és többen látták mint a Mamma Mia-t. A 3. részben nyújtott alakításáért Zac megkapta a Legjobb színészi alakításért járó díjat a 2009-es MTV Movie Awards-on.

Szintén 2008-ban Zac főszerepet kapott a 17 Again-ben (Megint 17), melyben egy olyan figurát játszik akinek romokban hever az élete, mígnem egy időutazás során visszaváltozik 17 éves gimis önmagává, hogy rendebehozhassa problémáit. A filmnek 2009. április 14.-én volt a premierje és hatalmas sikert aratott. Zac körbeutazta a világot, hogy különböző országokban népszerűsítse a filmet.

Ugyanebben az évben Zac leforgatta az 1937-es éven játszódó Me and Orson Welles c. filmet, melyben egy 17 éves gimis srácot alakít. A filmet ősszel fogják bemutatni. Zac egy rész erejéig szerepelni fog a HBO sorozatában az Entourage-ben (Törtetők) melyben saját magát alakítja. A sorozat a hollywoodi sztárok zűrzavaros életéről szól, és sokat meg lehet belőle tudni a showbiz munkamódszereiről. 2010-ben 2 filmben is láthatjuk majd őt: a The Death And Life Of Charlie St. Cloud-ban és ha igazak a pletykák, akkor Zac bújhat a rajzfilmhős Johnny Quest bőrébe.

 
2009 elején luxusvillát vásárolt Los Angelesben 1.8 millió dollárért. 2008. Január 15-én a Los Angelesi Cedars-Sinai Kórházban eltávolították a vakbelét. Zac a HSM első részének forgatásán szeretett bele partnernőjébe, Vanessa Hudgensba, akivel már 3 éve együtt vannak. Vanessa előtt Zac Shelley Buckner-rel járt akivel a Mindig nyár forgatása alatt ismerkedtek össze. 1 év után szakítottak.

Egyéb infók róla
- kedvenc dala a HSM 3-ból a Now Or Never
- hatalmas kosárlabda és baseball rajongó, kedvenc baseball csapata a San Francisco Giants
- rettentően büszke baseballkártya gyűjteményére
- kedvenc rajzfilme Spongyabob, ha teheti mindig nézi a tévében
- szerepelt barátnője, Vanessa Hudgens Say Ok című klipjében
- több mint 90 előadásban játszott a "Gyspy" című musicalban

Jelölések
2005 … Young Artist Award … Best Performance in a TV Movie, Miniseries or Special - Supporting Young Actor … Miracle Run
2007 … Young Artist Award … Best Performance in a TV Movie, Miniseries or Special (Comedy or Drama) - Leading Young Actor … High School Musical
2008 … Screen Actors Guild Awards … Outstanding Performance by a Cast in a Motion Picture … Hairspray
2008 … Critics Choice Award … Best Song … Hairspray
2009 … MTV Movie Award … Best Kiss … High School Musical 3: Senior Year

Díjak
2006 … Teen Choice Award … TV - Choice Breakout Star … High School Musical
2006 … Teen Choice Award … TV - Choice Chemistry … High School Musical
2007 … Hollywood Film Award … Ensemble of the Year … Hairspray
2007 … Young Hollywood Award … One to Watch … Hairspray
2008 … MTV Movie Award … Breakthrough Performance … Hairspray


Barátnője: Vanessa Hudgens


 

A mappában található képek előnézete Zac Efron